• Kérdésed van?
    • E-mail:  
    •    
    • Telefon: 30/523-6637

Reklámtáska

Használjuk a papírtáskát reklámfelületként, mint reklámtáska

 

Amikor egy papírtáskáról beszélünk, elvárjuk, hogy számtalan igénynek megfeleljen Megrendelőink természetesen joggal várják el, hogy a jó minőség mellett az alacsony árakat is biztosítsunk számukra. Egyre inkább úgy gondolkodnak, hogy ha már megrendelnek papírtáskát csomagoló anyagnak, akkor legyen azokon egyedi és figyelemfelkeltő felirat, és ezzel persze nem utolsósorban, sőt érthető módon reklámhordozó felületként is szeretnék hatékonyan felhasználni.
Nálunk reklámtáska tekintetében meglehetősen széles választékból tudnak válogatni, mindezt úgy, hogy egy igen magas szintű szolgáltatást is adunk mellé.

A reklámtáska egy cég legegyszerűbb reklámhordozója

 

A papírtáskáról tudjuk, hogy Magyarországon harminc, harmincöt évvel ezelőtt még szinte ritkaságnak számított. Azonban napjainkra már egyre többen használják előszeretettel. Egyrészt azért, mert környezetbarát, másrészt azért, mert divatos terméknek is számít. Érdemes szem előtt tartani, hogy egy jól megválasztott reklámtáska erőteljes figyelemfelkeltő hatással is bír.
Használhatjuk bevásárláshoz, használhatjuk utazás közben. Láthatóan elég sűrűn találkozhatunk vele, akár az utcán, jártunkban-keltünkben, de az ajándékozáshoz is egyre többen, egyre többször erre esik a választás.
Ezekből pedig egyértelműen következik, hogy ha egy cég a termékére, vagy az általa kínált szolgáltatására szeretné felhívni a figyelmet, eléggé kézenfekvő megoldás a reklámtáska, aminek segítségével lehetősége van hogy elhelyezze logóját, vagy így vezessen be a köztudatba új szolgáltatását, vagy így reklámozza az általa készített termékeit.

Reklámtáska esetén mindegy, hogy szabványméretű, vagy egyedi méretű, zsinórfüles, vagy szalagfüles papírtáskákról beszélünk

Nálunk biztosított a lehetőség, hogy mindenki a cége arculatához legjobban illő színt, dizájnt válassza ki.
Alapanyagok tekintetében különböző grammsúlyú papírokból választhatnak ügyfeleink. Lehetőségük van eldönteni, hogy az egyszerű natúr megjelenést választják, vagy az exkluzívabbat.
Az egyedi méretű reklámtáska a legjobb minőségű, és legvastagabb papír alapanyagok felhasználásával készülnek.
Ha egyik megrendelőnk átlagon felüli exkluzivitást, illetve különlegesen elegáns hatást szeretne elérni, abban az esetben a reklámtáska külseje ellátható különböző matt, vagy fényes fóliákkal is. Ami a méreteket illeti, lehet választani a szabványméretek közül, de ha valaki ettől el szeretne térni, úgy lehetőség van az egyedi méretek megrendelésére is.
A hordfülek, azok lehetnek egyszerű szabványfülek, mint a mindennapos használatú táskáknál, de a vastagabb papírtáskák például sodrott fülekkel készülnek, mert így nagyobb a teherbírásuk, és miután ezek a fülek a táska színéhez igazíthatóak, úgy az esztétikum is előtérbe kerül.

 

Mivel növelhető még a reklámtáska reklámereje?

Nos, azzal például, hogy figyelemfelkeltő feliratokat helyezünk el rajtuk, amiket a táska első és hátsó részén egyaránt megjelenítünk, de bizonyos esetekben az oldalán is lehetőség van ezeket elhelyezni. Ezek a feliratok, vagy logók egyedi nyomtatással kerülnek a papírtáskák felületére, tehát adott a lehetőség arra is, hogy minden egyes oldal más és más reklámcélt szolgáljon. Ily módon egy táska több reklámfelületet is képes biztosítani. Ehhez természetesen az egyedi színeket is tudunk biztosítani.
A digitális nyomtatással lehetőség van akár fotók, akár egyedi grafikák felhelyezésére is.

 

kezdjunk-bele
decor

Kezdjünk bele!

  • Lépj ki az unalomból! Legyen menő papírtáskád! Szeretnéd, ha márkád végre megjegyezhetőbbé válna? Mégis mire vársz? Gyere és segítünk.

  • Ajánlatkérés
icon-quote

Így vélekednek rólunk

  • A Herendi Porcelánmanufaktúra legfontosabb irányelve a mindenkori legmagasabb minőség létrehozása. Ezt követve, termékeinknek a vásárlók részére történő átadása csak a legmagasabb minőségben kivitelezett papírtáskákban képzelhető el. Elsődleges szempont a minőség mellett a kedvező áron történő beszerzés is. Mint hungarikum terméket előállító vállalatnak fontos, hogy hazai beszállítóval dolgozhatunk együtt. A fent említett kitételeknek a Papírbatyu már több mint 10 éve minden tekintetben megfelel.

    Izsó Róbert

    Beszerzési vezető - Herendi Porcelánmanufaktúra

  • A St. Andrea Szőlőbirtok a szőlő ültetvénytől, a feldolgozón át a csomagoláson keresztül, és valamennyi hozzánk tartozó dologgal szeretné sugallni a fogyasztóknak, hogy mi a törekvésének a célja. Szeretnénk nemes, elegáns és értékes, eredeti borokat készíteni. A csomagolás terén a Papírbatyu által készített papírtáska úgy érzem, számunkra kifejezi az előbb felsoroltakat. Örömmel használjuk és nagyon jó érzéssel csomagolunk bele.

    Dr. Lőrincz György

    Borász - St. Andrea Szőlőbirtok

  • Választásunk a szalagfüles papírtáska mellett a kedvező ár-érték arány miatt történik. Az üzletünkben található áruk nem igényelnek nagyobb teherbírású papírtáskákat. Szezonális akcióinkat - számtalan forma- és alapszínválaszték okán, gyors és egyszerű feliratozás miatt - mindig más és más üzenettel tudjuk vásárlóinknak kommunikálni.

    Erdei János

    Üzlettulajdonos

  • Több évtizede tevékenykedünk a reklámtáskák gyártása és forgalmazása területén, szinte egy időben indultunk a Papírbatyuval. Munkakapcsolatunk, egymás iránti bizalmunk és baráti viszonyunk azóta töretlen. Zsinórfüles papírtáskákat, italtasakokat, borosdobozokat készítenek számunkra. Kapcsolatunk üzletileg sem csak megrendelői-szállítói, hanem igazi partneri viszony, melyet kiválóvá tesz az is, hogy mindig pontosan, megbízhatóan, határidőre teljesítenek és munkatársaik tökéletes munkát végeznek.

    Orbán Andrea

    Ügyvezető, cégtulajdonos - Orbán és Társa Kft.